Az illat a láthatatlan gesztus
Vannak szavak, amiket nem mondunk ki. Vannak érzések, amiket nem tudunk megfogalmazni. És néha vannak helyzetek, amikor a csend beszél helyettünk.
Egy ismerős illat. Egy régi emlék. Egy pillanat, ami váratlanul megfogja a lelked szélét.
Lehet ez egy sálon maradt meleg parfüm, egy ismeretlen járókelő illatlenyomata, vagy valami egészen apró: a reggeli levegő hideg-tiszta aromája.
És te egy pillanatra megállsz. Nem látványosan, nem feltűnően, csak belül.
A mai világban, ahol minden mozgásban van, ezek a „szalmalángnyi” megállások különösen értékesek.
Kicsik, hangtalanok — mégis segítenek visszatalálni ahhoz, amik valójában vagyunk.
Az illat néha nem azért van jelen, hogy erős legyen. Néha azért van, hogy észrevegyél valamit: a tempód, az érzéseid, a vágyad egy kis nyugalomra vagy épp egy kis melegségre.
A mai nap erről szól: nem az illatokról magukról, hanem arról a pillanatról, amikor egy illat megállít, és te — akár csak egy másodpercre — újra kapcsolódsz magadhoz.
