Van egy különös pillanat minden évben.
Amikor már nem a frissességet keressük az illatokban, hanem a melegséget.
Amikor a citrus helyét átveszi a narancshéj, a zöld jegyekét a fenyő, és a könnyed virágokat felváltja a vanília, a fahéj, a szegfűszeg.
Ez nem véletlen. Ez a lelkünk decemberi hangolódása.
Miért pont a fahéj, a vanília, a narancs?
Az agyunk nem csak szagokat érzékel. Az illatok emlékeket, érzelmeket és biztonságérzetet aktiválnak.
- A fahéj a melegséget, az otthont, a sütemények illatát idézi.
- A vanília a gondoskodás, a gyengédség „illatnyelve”.
- A narancs a fényt hozza el a sötétebb napokba.
- A fenyő és gyanta a természet nyugalmát ülteti át a nappalinkba és az érzékeinkbe.
Ezek az illatok ugyanazt az üzenetet hordozzák: itt biztonság van.
Illat és karácsonyi emlékek
Sokan nem is egy konkrét tárgyra emlékeznek vissza karácsonykor – hanem egy illatpillanatra.
Egy illatra, amit:
- a nagymama konyhája árasztott,
- a frissen díszített fenyő adott,
- vagy az első „komoly” téli parfüm hozott el.
És amikor évek múlva újra megérezzük ezt az illatot, a testünk hamarabb emlékszik, mint az eszünk. Ez az ünnepi illatok valódi ereje.
Miért vágyunk ilyenkor „melegebb” illatokra?
Télen befelé fordulunk.
Lezárunk egy évet, lassítunk, számot vetünk.
A könnyed nyári illatok ilyenkor „hidegnek” hatnak a lelkünknek. Decemberben már nem frissességre, hanem ölelés-szerű illatokra vágyunk.
Azokra, amelyek:
- megnyugtatnak,
- védelmet adnak,
- és azt suttogják: „itt most nem kell sietni.”
Ünnepi illat = érzelmi állapot
Az ünnepi illat nem egy termék. Hanem egy állapot:
- meghittség,
- várakozás,
- lassulás,
- biztonság,
- gyermeki öröm.
Ezért van az, hogy sokan egész évben nem hordanak „édes” illatot – de decemberben szinte ösztönösen nyúlnak érte.
Az ünnepi illatok nem a karácsonyt szolgálják ki. Hanem a lelkünket hangolják rá arra az állapotra, amiben újra közel engedjük egymáshoz az érzéseket. Ezért van az, hogy decemberben az illatok nem csak körülöttünk vannak – hanem bennünk is.
