Van egy furcsa jelenség a parfümöknél. Ugyanaz az illat az egyik ember bőrén hosszan megmarad, a másikon szinte eltűnik. Az egyik szerint finom, a másik szerint túl sok. Az egyik érzi, a másik nem. És ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valami „nem működik jól”.
Pedig lehet, hogy minden pontosan úgy működik, ahogy kell. Az illat nem egy objektív valami. Nem egy stabil, mindenkinél azonos módon megjelenő tulajdonság. Inkább egy találkozás. Egy anyag, egy test és egy tudat között.
Amikor egy illatot érzékelünk, valójában nem csak azt érzékeljük, ami a levegőben van. A szaglás közvetlen kapcsolatban áll az agy azon területeivel, amelyek az emlékekért és az érzelmekért felelősek. Ez azt jelenti, hogy minden illat egyben aktivál is bennünk valamit.
Nem pusztán „szagolunk”, hanem emlékezünk, társítunk, reagálunk. Ezért fordulhat elő, hogy egy illat valakinek otthonosságot jelent, a másiknak viszont idegenséget. Nem az illat változik meg, hanem az, aki érzékeli.
- Azt mondjuk, hogy egy parfüm tartós vagy nem tartós. De mit jelent ez valójában?
Az egyik ember folyamatosan érzi magán, a másik egy idő után már nem. Gyakran azt gondoljuk, hogy az illat eltűnt. Közben lehet, hogy az orr alkalmazkodott hozzá. Az érzékelésünk „lecsendesítette” azt, ami állandóvá vált. Ami állandó, az egy idő után láthatatlanná válik.
Ez nem csak az illatoknál van így. Amit folyamatosan érzékelünk, ahhoz a tudat alkalmazkodik. Kivonja a figyelemből, hogy helyet adjon az újnak. Így válik egy illat „eltűntté”, miközben mások még mindig érzik rajtunk. És itt jön be egy mélyebb kérdés.
- Mit is érzékelünk valójában?
A fizikai világban jelen van egy inger — jelen esetben egy illatmolekula. De az, amit ebből megtapasztalunk, már nem ugyanaz az inger. Az már egy feldolgozott, értelmezett élmény. Valami, amit a test és a tudat együtt hoz létre. Ezért nem lehet két ember számára ugyanaz az illat teljesen azonos.
- Amit érzékelünk, az mindig egy kicsit rólunk is szól.
Az aktuális állapotunkról. A figyelmünkről. Az emlékeinkről. Arról, hogy éppen nyitottak vagyunk-e rá, vagy éppen zárkozóttabbak. Egy illat lehet finom, ha befogadjuk. És lehet zavaró, ha ellenállunk neki. Nem az illat változik meg, hanem a viszonyunk hozzá.
Van egy gondolat, amely szerint nem azt tapasztaljuk meg, ami van, hanem azt, amit képesek vagyunk észlelni belőle. Ez azt jelenti, hogy a valóság nem egy kész, kívülről érkező dolog, hanem egy folyamat, amelyben mi magunk is részt veszünk.
Az illat ennek az egyik legtisztább példája. Nem látható, nem megfogható, mégis hatással van ránk. És ez a hatás nem csak attól függ, hogy mi van a levegőben, hanem attól is, hogy mi van bennünk. Talán ezért olyan nehéz objektíven beszélni egy parfümről.
Mert végső soron nem az illatot értékeljük, hanem azt az élményt, amit kivált bennünk. És ez mindenkinél más. Ez nem hiba ez maga az illat működése. És talán pont ettől válik az illat többé, mint egy egyszerű érzékszervi tapasztalat. Valami olyanná, ami egyszerre külső és belső, ami nem csak jelen van, hanem találkozik velünk. És ebben a találkozásban dől el minden.
